Kanadai Shaolin

Mint az biztosan sokan tudjátok, én otthon kungfuztam, ami a curling után a világ második legcikibb sportja. Persze, amikor már fasza vagy, akkor “üüü”, meg “dejólnézki”. De amíg odáig elérsz, addig csak félig idétlen hadonászásnak hat. Curlingben meg sepregetsz.

Szóval, a világon kevés helyen tanítják azt a shaolin kungfut, mint otthon, de Montreál ezen kevés helyek egyike. Ezért múlt héten elmentem edzésre, tetszett, majd 4 nap izomláz után ma ismét elmentem.

Ellentétben az otthoni viszonyokkal, itt van egy kis saját edzőterem, és ott kb 10 embernek tart órát Max siheng (=mester), az olasz nevű francia-kanadai kungfu mester. Az, hogy az órán franciául, angolul és kínaiul beszélnek, 8 hónap Kanada után szinte fel se tűnik…

Az első edzésen rögtön sikert arattam – az otthoni mester az itteninek nagy barátja, ráadásul Magyarország kungfu nagyhatalom (aki nem tudná, annak elárulom, hogy 2 kínai nagymester is otthon lakik). Így aztán van elvárás rendesen.

Van a teremben egy kis oltár is, felette kínai és magyar zászló lengedez a huzat szelében (pincehelyiség). A mai edzésen egy fiatalabb tanítvány elejtette a súlyzóját, ami az oltárhoz gurult. Erre siheng odanézett, és csak annyit mondott: “Ez tényleg megtörtént? Az életeddel védd azt az oltárt!” 🙂

Persze nem kell megijedni, Max siheng nem egy elvakult fanatikus, helyette egy nagyon laza figura. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a megjegyzése, hogy “You might think I’m a little crazy. Like some Napoleon.” Ez a francia-kanadai Montreálban azért különösen vicces, mert Max siheng kb. a vállamig ér… Szóval önkritika akad rendesen.

Így hát ismét van okom kimozdulni a lakásból, és emberekkel találkozni. Még ha utána pár napig nem is tudok rendesen mozogni… Ja, és a táskámat instant rajongás övezte (kungfus legóemberke van rajta, by Ricsi.)