Szerző: turosushi | 2010. október 18.

A Magyar Hentes

Így-e, csupa nagy kezdőbetűvel. Amikor idejöttünk Kanadába úgy gondoltuk, furcsa, ha valaki nem tud úgy a hazájától pár hónapot távol tölteni, hogy ne egyen túrót, ne igyon pálinkát, vagy ne tegyen a kiflijébe Pick szalámit. Ezt továbbra is tartjuk. Az ilyen utazós ember úgyis sokkal több időt tölt Magyarországon, mint külföldön, így talán logikusabb a külföldi egzotikumokat kipróbálni, mint egy szelet rendes párizsi után sóvárogni…gondolom én… (Más a helyzet persze azokkal, akik hosszabb távon élnek itt, értem én azt is.)

Torontóban jónéhányszor jártunk egy európainak becézett hentesnél, ahol leginkább nyers húsokat vettünk, meg a fiúk néha patkányburgert, nem feltétlenül az európai érzésért, hanem mert a szupermarketekben nem túl meggyőző a húsválaszték, és ez egy rendesen, jól felszerelt hentesbolt, szép áruval.
Itt, Montrealban is keresgéltünk, de valahogy a híres piacok környéki hentesek nem győztek meg. Vagy a nagyon drága-nagyon kifinomult, vagy a drága, és még csak nem is nagyon szimpatikus kategóriába estek.

Tegnap aztán meglátogattuk a két helyi magyar intézményt.
Az egyik, a Charcuterie Hongroise (vagyis magyar felvágottas/hentes) ugyan nem magyar kezekben van, de mégis egy vidéki vegyesbolt hangulatát kelti. Mindenféle kelet-európai termékeket lehet kapni, sokféle felvágottat, szalámikat, Montrealban készült sajtos tallért és Milka csokit (ezt nem teljesen értettük…lehet, hogy azt máshol nem lehet?). A polcokon bolti befőttek, nagymama lekvárja, Piroska szörp, négy tojásos száraztészta. Csupa olyan termék, amiket otthon sem nagyon szoktunk megvenni.

A szomszéd üzlet a Charcuterie Fairmont az inkább klasszikus hentesüzlet, kevés egyéb áruval. Egy dél-alföldi sváb házaspár viszi, tipikus morgós, de aranyos hangulattal, számla helyett papírfecnire összeadott árakkal. Újabb vidéki vegyesbolt-érzés. A kedvencünk a kolbászvitrin (rendes elhúzós üveglapok mögött lógnak a kolbik) és a negyven centi vastag, helyenként kissé már kikopott lappal rendelkező hentesasztal volt. Itt túlnyomó többségben magyar áruk vannak, vagy olyanok, amelyeket a helyi magyarok kívántak. Szerencsére ez után mindig tudjuk majd, hová kell fordulni, ha egy kis disznósajtra vagy kenőmájasra vágyunk…

Mivel inkább szétnézni indultunk, nem annyira vásárolni, ezért csak egy fél literes meggy márkát és egy orosz licensz alapján Kanadában gyártott, a boltos néni által “Túró Rudinak” aposztrofált fagyasztott terméket vettünk. Szerintük amikor pöttyöset tartottak, azt senki nem vette, mert ez az orosz sokkal jobb…hát, szerintünk azért nem.


Responses

  1. Peti !
    Emlékszel e még a Mikes féle versenyfeladatodban a 2 barát angliai disznósajt vásárlására?
    Nem is tudtam, hogy Peti szereti a disznósajtot.

  2. Zoili írt egy titkos kommentet Kínából; mivel ott nem elérhető a wordpress, e-mailben küldte, megosztom veletek, mert igaza van🙂
    “Nagyon irigyellek, hogy van magyar hentesetek🙂 én ölni tudnék egy kis magyar kajáért. Na jó, mondjuk nem feltétlenül magyarért, de valami európaiért. Meg a sós (és nem ehetetlenül édes) kenyérért… ”
    Ezúton is elnézést a szűklátókörűségemért, teljesen igaz, mondjuk úgy a nyugati kultúrkörben nem értem meg a hihetetlen kenőmájas-utáni vágyódást…hiszen emlékszem még arra a végzetes pillanatra, amikor karácsonykor Makaón elmentünk a McDonald’s-ba, hogy végre együnk valami “nyugatit”😀 (és azt is rizs-zsemlében kaptuk…)

  3. Hello!Sonni vagyok magyar földröl.Keresek magyar vagy kanadai henteseket egy igazi ujdonság, egyedi izvilág bevezetéséhez és gyártáshoz.A világon még eddig nem gyártottak,készitettek ilyen hentesárut.Ujdonság, kiválo izharmonia és óriási piaci igény jellemzi ezt a terméket.Kérlek segítsetek nekem,hogy találjak gyártot mihamarabb.Köszi!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: